A strand ami az Alföld közepén felüdít
A fürdőben hat medence – gyermekmedence, élménymedence, aktív strandmedence, 50 m-es úszómedence és egy termálmedence – várja a fürdőzni vágyó vendégeket.
A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark szezonálisan üzemelő fürdő. A strandfürdő a 117 hektáros Szabadidő Központ szomszédságában található, 3537 m2 temperált vízfelülettel rendelkezik, amely közel 2170 fő befogadására alkalmas. Gyógy-, strand-, illetve élménymedence, négy pályás óriás-, és 2 gyermekcsúszda, mediterrán hangulatú homokos napozópart biztosítja a kényelmet, a felhőtlen szórakozást.
A fürdő területén játszótér, büfé, valamint elsősegélynyújtó hely is létesült. A vendégek számára nagyobb méretű napozófelületek lettek kialakítva, valamint jól gondozott zöldterület vehető igénybe, amelyek mosdókkal, 16 darab zuhanyzóval, mozgássérült WC-vel, kellő mennyiségű öltözővel, valamint kulturális- és sportprogramokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.
A bejárat, valamint a Bóbis Gyula Edzőcsarnok előtti részen 500 parkolóhely létesült, amelyből 7 az autóbuszok részére van fenntartva, jelentősen megkönnyítve ezzel a kényelmes parkolást.
A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark története a régmúlt időkre nyúlik vissza, helyén egy tó volt, mely a Széktó nevet kapta. A tó egy része még most is megtalálható. Nagy előrelépést jelentett a strand kiépítése 1925-ben, amikor fogadóépület és öltözőkabinok létesültek. Felkapott fürdőhellyé vált szép természeti környezete és megfizethetősége miatt. A tóból leválasztott rész oldalait bebetonozták, az aljára agyagot terítettek. Később az így kialakított „medencét” tovább osztották, így alakult ki a mai formája.
A fürdőben hat medence – gyermekmedence, élménymedence, aktív strandmedence, 50 m-es úszómedence és jelenleg egy működő termál medence – várja a fürdőzni vágyó vendégeket. A legkisebbek számára kiváló szórakozást nyújt a két csúszdával rendelkező gyermekmedence, melynek vize szűrt, forgatott, temperált, mélysége 0-70 cm. A korszerűen kiépített játszópark hintákkal, mászókával, homokozóval várja a kicsiket.
Az élménymedence, melybe pezsgőzóna, vízhenger, vízesés, jakuzzi, pezsgőpad és buzgár biztosítja a teljes kikapcsolódást.
Az úszósport kedvelőit a 70-140 cm vízmélységű aktív medence és az 50 méteres feszített víztükrű úszómedence várja.
A száguldás szerelmeseinek óriási élményt biztosítanak a 12 méter magasból induló különböző típusú csúszdák.
Csúszdáink és hosszuk:
Ikercsúszda( 51,8 m hosszú ),
kamikaze ( 51,5 m ),
hidrocső ( 51,8 m ),
feketelyuk ( 100,7 m )
Minden csúszda 12 méteres indítómagasságú, ahol csúszdaőrök felügyelik a biztonságos csúszást, segítik az indulást.
A csúszdák 1 és 2 személyes úszógumik használatával teszi élvezetesebbé a lecsúszást.
A létesítményben egy külső termál medence áll rendelkezésre a gyógyulni vágyó vendégeink részére. A termálvíz gyógyhatásai: ízületi és gerincbetegségek, izomfájdalmak, ideggyulladások, Bechterew-kór, nőgyógyászati gyulladások, balesetek-, sérülések-, ortopédiai műtétek után kezelésére javallott.
A termálvíz vegyi összetétele (mg/l):
Na 2200
K 10
NH4 31
Ca 7,2
Mg 5,6
Cl 1490
Br 4,6
I 3,3
F 3
SO4 41
HCO3 3720
S 0,62
CO2 112
HBO2 29
H2SiO3 38
2004. nyara óta látogatóink a fürdőben kialakított homokos plázson, mediterrán jellegű növények között élvezhetik a verőfényes napsütést.
Minden évben fürdőnkben folyamatosan sport, wellness, rekreációs és egyéb programok várják a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Részletes programjainkat weblapunkon és facebook oldalunkon is megtalálhatja, illetve elérhetőségeinken is tájékozódhat.
Az élménymedence egy különleges kalandot tartogat a vendégek számára. A körben feszített víztükörrel rendelkező, finn típusú medence 33 méter hosszú, valamint 24 méter széles. A túlfolyó vályús kialakításnak köszönhetően, a 25-32 °C-os víztartalom tisztán tartható. A vízfelszín 745 m2, amely egyidejűleg 149 fürdőző befogadásra is képes. A nyitott élménymedence több élményelemet tartalmaz, a jakuzzi, a vízesésfal, a pezsgőpadok, a vízhenger, a buzgár, valamint pezsgő zóna mind a fürdőzni vágyók szórakoztatására szolgál.
Élménymedence:
Vízfelszín: kör - feszített víztükör
Víz hőmérséklete: 25-32 °C
Vízfelülete: 745 m2
Befogadóképesség: 149 fő
Élményelemek:
jacuzzi, vízesésfal, pezsgőpadok, vízhenger, buzgár, pezsgő zóna
Az Élményfürdő és Csúszdapark területén egy külső, szabad téri úszómedence is található, amely 50 méter hosszú, 21 m széles, az úszás elsajátítására, sportolásra tökéletes lehetőséget biztosít. A víz felszíne 1112 m2, egyidejű befogadó képessége 222 fő. A feszített víztükrű medence hőfokát az időjárás kis mértékben befolyásolhatja, 24-28 °C-os.
Úszómedence:
Kialakítás: feszített víztükör
Mérete: 50 X 21 m
Víz hőmérséklete: 24-28 °C
Vízfelülete: 1112 m2
Befogadóképesség: 222 fő
A töltő-ürítő rendszerrel üzemeltetett ülőpados termálmedence három részre van osztva, méretük megegyezik. A teljes vízfelszín 127 m2. A különböző, 35-37 °C -os, a 32-35 °C –os, valamint a 30-32 °C –os vízhőmérsékletű medencék víztartalmát naponta cserélik, így kiváló minőségű, friss vízzel szolgálunk a kikapcsolódni vágyó vendégek számára. Az egyenként 51 fő befogadására is alkalmas medencék, a rendkívül egészséges, betegségek enyhítésére, gyógyítására is alkalmas Hírös Gyógyvizet tartalmazza.
JELENLEG EGY TERMÁL MEDENCE ÜZEMEL!!!
Külső 3 termál medence:
Üzemeltetési rendszer: töltő-ürítő rendszer
Víz hőmérséklete: 35-37 °C; 32-35 °C; 30-32 °C
Vízfelülete: 127 m2
Befogadóképesség: 3X51 fő
A gyermekmedence páratlan kikapcsolódást nyújt, hiszen a pici gyermekek különböző látvány- és élményelemeket próbálhatnak ki. A felhőtlen szórakozásról a vízgomba, valamint 2 db gyermekcsúszda gondoskodik. A feszített víztükrű medence területét vidám kígyó, és sárkányfigurák ékesítik. A 24-32 °C-os hőmérsékletű medence egyidejű terhelhetősége 154 fő. A finn típusú, túlfolyó vályúval rendelkező medence vízfelszíne 308 m2, mélysége 0-70 cm.
Gyermekmedence:
Kialakítás: finn típusú, túlfolyó vályús rendszer
Víz hőmérséklete: 24-32 °C
Vízfelülete: 308 m2
Befogadóképesség: 154 fő
Látványelemek: kígyó, háromfejű sárkány figura, vízgomba, 2 db gyermekcsúszda
A feszített víztükrű, finn típusú strandmedence vízfelszíne 813 m2, így egyidejűleg 163 fő befogadására képes. A 33 méter hosszú, illetve 24 méter széles medence a vízi csúszdákat használók érkező medencéje is egyben, az oldalán peremes kialakítással. Az aktív strandmedence 70-140 cm-es mélységével népszerű a fürdőzők körében. A vízhőfok 25-32 °C.
Strandmedence:
Kialakítás: kör - feszített víztükör, finn típusú
Méret: 33 X 24 m
Víz hőmérséklete: 25-32 °C
Vízfelülete: 813 m2
Befogadóképesség: 163 fő
A csúszda - érkezőmedence süllyesztett víztükrű medence, amelynek vízfelszíne 144 m2, a biztonság érdekében egyidejűleg 29 fő befogadására képes. A lépcsővel is rendelkező medence vízhőfoka 25-32 °C.
Csúszda - érkezőmedence:[/b]
Vízfelszín: süllyeszett víztükör
Víz hőmérséklete: 25-32 °C
Vízfelülete: 144 m2
Befogadóképesség: 29 fő
Elérhetőségünk:
H-6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 2.
Tel.: +36-76/417-407,
Fax. +36-76/418-910
E-mail: info@csuszdapark.hu
Web: www.csuszdapark.hu
csuszdapark fb oldal
 
 
weather failed, check feed URL